A kormánybiztos a Budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokkal kapcsolatban figyelemmel kíséri és felügyeli a kormány döntéseinek végrehajtását és a beruházások megvalósítását, emellett részt vesz a beruházás szereplői által szervezett egyeztetéseken, továbbá betekinthet a keletkezett iratokba, pénzügyi és műszaki dokumentációkba.
Feladata, hogy előkészítse a további megvalósításhoz szükséges döntéseket, stratégiai dokumentumokat, beruházási programokat, a beruházások időbeli ütemtervét és a szükséges kormány-előterjesztéseket, szervezze a kapcsolódó közigazgatási egyeztetést, javaslatot tegyen az esetleges kapcsolódó jogalkotási feladatokra vonatkozóan.
A kormánybiztos az előkészítésben, tervezésben, lebonyolításban és kivitelezésben együttműködik a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal, a Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, a Lechner Tudásközpont Területi, Építészeti és Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal és az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal, valamint munkáját ezen társaságok szakmailag segítik és támogatják.
Fodor Gergely a Budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházások tekintetében együttműködik az érintett polgármesterekkel, biztosítja a kormányzati beruházások összhangját, továbbá kapcsolatot tart és egyeztetéseket szervez az érintett intézmények képviselőinek részvételével és rendszeresen tájékoztatja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, valamint félévente írásbeli beszámolót készít - olvasható a határozatban.
Fodor Gergely feladatait jelenleg a Miniszterelnökség miniszteri biztosaként látja el. Kormánybiztosi kinevezése 2019. április 1-től 2021. március 31-ig szól.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot