A budapesti, Logodi utcai irodából nem a páncélszekrény tartalmát, hanem az egész széfet elvitték. A Blikk úgy tudja, a páncélszekrényben jelentős summa, nagyjából 30 millió forintnyi forint, euró és afrikai fizetőeszköz volt. De voltak benne iratok is. Lábba kélt minden bútornak, sőt még a világítótesteket is leszerelték. Távozáskor pedig a zárakba pillanatragasztót nyomtak. Ez ügyben az eljárást az I. kerületi rendőrkapitányság folytatja. Az elkövető a gyanú szerint a férfihez közel álló személy lehetett.
Az akció a Welsz Tamás halála után indult örökösödési eljárást is érinti, hiszen a Simon-ügy koronatanújának édesapja és lánya is igényt tart a hátramaradt vagyonra.
De nem ez az egy széfe volt Welsznek. A férfi érdi lakásának széfjét Welsz halála után a volt élettárs, Horty Andrea kiürítette. Abban a páncélban nagyjából 20 millió forint értékű valuta, egy Rolex, egy Omega és két másik nagy értékű karóra is volt, néhány fontos dokumentummal együtt - írja a lap.
Mint ismeretes, Welsz Tamás egy rendőrautóban halt meg éppen akkor, amikor a hatóságokkal együttműködve Simon Gábor szocialista képviselőre terhelő bizonyítékokat adott át a politikus titkos bankszámlája és vagyona kapcsán indult eljárásban.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val