Miután megtett tízezer kilométert, befutott a magyar fővárosba, a Budapest Intermodal Logistic Centerbe az első kínai tehervonat Csangsából - adta hírül lelkesen a hivatalos állami Xinhua hírügynökség. A szerelvényt május 27-én indították el, Oroszországon és Ukrajnán át érkezett Magyarországra.
A vasúti kocsikon 41 konténer kapott helyet, amelyekben elektronikai termékek cipők, ruhák, optikai szálas kábelek, hardverek és gépipari alkatrészek lapulnak. Csou Hszin-csian a budapesti kínai nagykövetség gazdasági és kereskedelmi tanácsosa elmondta a hírügynökségnek, hogy a két ország kereskedelmének értéke tavaly meghaladta a kilencmilliárd dollárt és idén átlépheti a tízmilliárdos szintet.
Az égre emelik a tekintetüket
A kínai tehervonatok heti rendszerességgel jönnek majd az ázsiai országból (egyelőre csak egy irányba), hogy árut hozzanak Magyarországra és Kelet-Közép-Európába. Ezzel egyben erősíteni hivatottak a két térség gazdasági és kereskedelmi együttműködését. A Csangsából érkezett szerelvény kevesebb ország érintésével, gyorsabban érte el úti célját, mint más a más útvonalakon közlekedő vonatok.
A jövő fényes: a vasúti kapcsolatot megduplázhatja a dél felől kiépülő tengeri-vasúti szállítási útvonal és a magyar és kínai partnerek az égre is emelik a szemüket. Tárgyalások folynak közvetlen légi teherszállítási szolgáltatás kiépítéséről. Ha ez az útvonal is létrejön, akkor Magyarország lehet a kínai áruk elosztóközpontja Kelet-Közép-Európában.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak