Szlovákiában, két héttel ezelőtt, a meredeken növekvő esetszámokat látva döntöttek a világon gyakorlatilag példátlan tesztelési program mellett, Az országban, ahol a múlt hétvége óta gyakorlatilag kijárási tilalom van, a következő két hétvégén fogják letesztelni több ezer helyszínen antigén-tesztekkel a teljes lakosságot - olvasható a portálon.
A szlovák miniszter szerint a magyarok Komáromban, Léván, Nyitrán és a Kassa melletti Tőketerebesen fognak besegíteni.
A 444 pénteken több hazai egészségügyi intézményből és felsőoktatási intézményből is úgy értesült, hogy Szlovákiába toboroznak önkénteseket. Azt is megkérdezték, hogy nem tartják-e problémásnak, hogy a jelenleg nagyon súlyosan túlterhelt magyar egészségügyi intézmények kisegítése helyett külföldre küldenek szakembereket, de egyik intézménytől sem kaptunk választ egyetlen kérdésünkre sem.
Az index.hu szerint a Belügyminisztériumnál mintegy 150 orvost és medikust ezereurós díjazással toboroznak a hétvégére,
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót