A Magyar Közlönyben megjelent határozat a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára történelmi épületének korábban meg nem épült épületszárnyának felépítésére, a volt Országos Villamos Teherelosztó épületét jelölte ki. A két épület a Budai Várnegyedben egymás mellett fekszik. Az utóbbi bontásáról, vagy megtartásáról szakmai vita folyt nemrégiben, de ez most eldőlt. Az új épületszárny a Nemzeti Hauszmann Program II. ütemének a része lesz. A levéltár meglévő épületét felújítják és látogatóközpontot is kialakítanak benne. A beruházás előkészítésére 3 milliárd 723 millió forint fordítható a jövő évi költségvetésből.
A kormány döntött a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Óbudán, a Lángliliom utcában lévő létesítményének korszerűsítéséről és bővítéséről is. Ennek az előkészítésére 1 milliárd 604 millió forint fordítható úgy, hogy a jövő évi büdzsét 724 millió terheli, a maradékot majd a 2022-es költségvetésbe kell betervezni.
Kapcsolódó
Ezt a beruházást a kormány - rendelettel - nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította. A beruházással összefüggésben:
- településképi véleményezési eljárásnak nincs helye,
- településképi bejelentési eljárást nem kell lefolytatni,
- építészeti-műszaki tervpályázati eljárást nem kell lefolytatni,
- közterület alakítási terv készítésének és alkalmazásának nincs helye.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak