"A támogatás célja, hogy biztosítsa a közlevéltárakban őrzött maradandó értékű iratanyag szakszerű kezelését, épségben és használható állapotban történő megőrzését és használhatóvá tételét" - áll a minisztérium sajtó- és kommunikációs főosztályának pénteki közleményében.
"A levéltári munka jelentősége és fontossága kiemelkedő, hiszen a levéltár a közösségi emlékezet maga. Amit a szűkebb vagy tágabb közösség megél, azt a levéltárakban kezelik, vagyis összességében nemzeti identitásunk múltban gyökerező forrása. Levéltáros szakembereink pedig azok, akik mindezt feldolgozzák, védelmezik, majd hozzáférhetővé teszik nemcsak jelen generációknak, hanem a jövő állampolgárainak is" - írják.
A közlemény szerint a támogatási kérelmek benyújtására vonatkozóan közzétett felhívásra 20 intézmény nyújtott be kérelmet.
Az Emmi a Karinthy Színház felvásárlására is 300 millió forintot ad.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról