A 27,4 kilométer hosszú szakasz átadásával könnyebben érik el a környéken élők is úti céljaikat, és biztonságosabban, kényelmesebben lehet megközelíteni a Balatont - mondta Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára.
Az útvonal teljes, mintegy 108 kilométeres hosszából júniusban forgalomba helyezték a Budapesttől Etyekig tartó szakaszt, július óta már Etyekről egészen a Velencei-tóig, mostantól pedig Balatonakarattyáig is el lehet jutni a fővárosból kerékpárral.
A magyarországi szakasz része az EuroVelo 14 elnevezésű európai kerékpárút-hálózatnak, amely a Bodeni-tavat Debrecennel köti össze.
Évente 10-12 milliárd forintot fordít a kormány az uniós forrásokon kívül is kerékpárút-fejlesztésekre 2018 óta, ezek a beruházások pozitív hatással vannak a turisztikai ágazat egészére - idézte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szavait az MTI.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak