Szeptember végén véget ér a közös munka Karikó Katalin világhírű magyar kutató és a BioNTech gyógyszeripari vállalat között - mondta a magyar tudós a Nők Lapjának adott interjúban. Hozzátette: szeretne ismét elmélyülni a tudomány világában.
Karikó Katalin, az mRNS-alapú vakcina egyik feltalálója már több mint hetven elismerésben részesült.
A magyar biokémikus olyan ikonnak számít, hogy arcképe 2021-ben felkerült egy budapesti tűzfalra is. Ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, reméli, ez jó hatással lesz a fiatalokra, és arra inspirálja őket, hogy megéri szorgalmasan tanulni. Ugyanakkor arról is beszélt, mit gondolnak a magyarokról Nyugaton.
A tudós kiemelte: szerinte Amerikában is tudják, hogy a magyarok dolgos és szorgalmas emberek, tehát nem csak mi gondoljuk, hogy a magyar tudomány világhírű. Bár szerinte ha a kutatók nagy részének nem lenne nagy az egója, jóval előrébb tarthatna a világ, mivel többen nem akarják megosztani az eredményeiket, és maguknak akarják a dicsőséget. Mint mondta, az utóbbiért ő ritkán küzdött.
Az egyik alkalommal, akkor, amikor Drew Weissmann-nal szabadalmaztattuk az RNS-eljárásunkat, a beadáskor az én nevem szerepelt elöl, de amikor a hivatalból visszajött az egyetemhez a szabadalom, kiderült, hogy megcserélték a nevünket, biztosan azt gondolták, ő az okosabb. Na, akkor az asztalra csaptam! Igaz, hogy a korrigálásért az egyetemnek fizetnie kellett, de ezt akkor sem hagytam – fogalmazott Karikó Katalin.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva