A KRESZ ( Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása ) módosításával kapcsolatban három éve folynak az egyeztetések- mondta Révész Máriusz kormánybiztos az InfoRádión. Legutóbb az Országos Balesetmegőrzési Bizottság (OBB) volt, amely végigtárgyalta az anyagot. Ennek során hét vagy nyolc pontban további kérdések merültek föl, ezért Halmosi Zsolt vezérőrnaggyal, az OBB vezetőjével abban állapodtak meg, hogy hamarosan egyeztetnek a vitás kérdésekről.
Valamennyi kerékpáros szervezet fontos kérése, hogy a kötelező kerékpárút-használatot el kell törölni, mivel a gyakorlott kerékpárosok nagyobb veszélyben érzik magukat a családok, kisgyerekek között, különösen a keskeny, rossz állapotú kerékpárutakon, mint az autóút szélén kerékpározva. Ez pedig egybevág a baleseti statisztikákkal is, különösen a városokban, ahol a kerékpárutakat a járdán vezetik.
A KRESZ módosítása nemcsak e miatt szükséges, hanem mert rengeteg új elektromos mikromobilitási közlekedési eszköz jelent meg, elég csak az elektromos rollerekre gondolni, és ezeknek a szabályozását is valahogy meg kell határozni.
Bízom benne, hogy az OBB-vel történt egyeztetés után most már végre lesz egy olyan csomag, ami elfogadható lesz mindenki számára - fogalmazott Révész Máriusz.
Elmondása nemrégiben készítettek Fürjes Balázsék államtitkárságával egy közös kormány-előterjesztést, amiben kérik a kormányt, hogy döntsön arról, hogy legyen Giro d’Italia 2022-ben Budapesten-e vagy sem. A versenynek komoly anyagi vonzata van, ugyanakkor a kormánybiztos meggyőződése, hogy a turizmusra pozitív hatással lenne.
Nem szabad azonban arról sem megfeledkezni, hogy 2022 áprilisában országgyűlési választások leszek, és ha ennek a politika nekifeszül, és például a budapesti önkormányzatok nem támogatják, különböző engedélyekkel megnehezítik a verseny szervezését, akkor talán mégsem lenne érdemes belevágni - tette hozzá a politikus, aki ezzel együtt bízik abban, hogy a kormány pozitívan dönt a versenyről.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Kijöttek a friss számok, egyre nagyobb bajban a Fidesz

Hamarosan nem házasodhatnak össze sem az unokatestvérek, sem a kiskorúak

Kilencven százalékos bukó után jött a fordulat – ez lehet az év tőzsdei sztorija

Ledobták az év csalását Magyarországon, a netflixesek tegyenek félre mindent

Durván elszálltak az árak: emiatt drágultak meg a szakmunkák

Már le is tartóztattak két kamu kémet

Beszóltak a nyugdíjasok a kormánynak: alamizsnautalvány helyett méltó nyugdíjat akarnak

Orbán Viktor szövetségese begurult és fenyeget: azonnal zárják a határokat!
