Látogatási tilalmat rendeltek el 2023. január 19-től a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ vonatkozásában valamennyi telephelyén és valamennyi fekvőbeteg-szakellátást nyújtó szervezeti egységében – írja az Index.
Szegeden már elkezdődődött az influenzajárvány, ezért a Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi és Élelmiszerlánc-biztonsági Főosztályának határozata alapján az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ valamennyi fekvőbeteg-ellátó egységében látogatási tilalmat rendeltek el.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ legfrissebb adatai szerint január 9. és 15. között az országban
- 170 600-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel;
- közülük 23 200 embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést;
- Az influenzás betegek 25,4 százaléka gyermek;
- 33 százaléka fiatal felnőtt volt;
- 28 százalékuk a 35–59 évesek;
- 13,6 százalékuk pedig a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.
Az év második hetében tizenegy közigazgatási területen nőtt, hétben csökkent, kettőben (Nógrád és Pest vármegye) nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteg Komárom-Esztergom és Békés vármegyében volt, a legkevesebb Bács-Kiskun és Fejér vármegyében.
Müller Cecília országos tiszti főorvos korábban elmondta, hogy csaknem 162 ezren fordultak orvoshoz már január 2. és 8. között akut légúti fertőzéssel,
ezzel járványos szintre emelkedtek az influenzaszerű megbetegedések Magyarországon, emellett pedig egy légúti óriássejtes vírus (RSV) okozta járvány is zajlik.
Elmondása szerint ez azt jelenti, hogy elkezdődött az influenza járványos terjedése és már akkor sem zárta ki, hogy az esetszámok emelkedésével a kórházak látogatási tilalmat is bevezethetnek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Súlyos mellékhatást okozhat a Covid, ez az egész életét tönkreteheti

Ez vár a magyar betegekre: Takács Péter összefoglalta, hogy mire kell számítani

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Hatalmas meglepetés érheti az OTP-s ügyfeleket: ne ekkor próbáljanak meg fizetni

Óriási a baj: ha lesz egyáltalán gyümölcs a piacokon, akkor is csak méregdrágán

Vírusgyárak kialakulása fenyeget: órákon belül felszámolják a telepet, a marhák után a sertéseket is le kell ölni

Szokatlan időnk lesz húsvétkor, erre mindenképpen fel kell készülni
