A portál szerint a törvényjavaslat általános indoklásként úgy fogalmaz, hogy "a sportnemzet feladatai közé nemcsak a sportolók kinevelése és felkészítése tartozik, hanem a korábbi győztesek megbecsülése és a példaképek bemutatása is."
A jelenlegi szabály méltánytalan, mert "a befektetett energiát és az emberfeletti küzdelmet eltérően értékeli abban az esetben, ha a sportoló már rendelkezik olimpiai éremmel, holott Magyarország számára minden olimpiai arany-, ezüst- és bronzérem egyenlő súllyal kell, hogy bírjon, függetlenül attól, hogy valaki többszörösen is képes maga mögé utasítani a világ többi versenyzőjét."
Kapcsolódó
A 24.hu szerint emögött az áll, hogy korábban a több aranyérmet, érmet szerzett a sportolók, az első után a teljes, míg a második, harmadik, stb. után már csak százalékosan egyre csökkentett összeget kaptak.
A tervezet szerint ha 35. életévét betöltő sportoló aranyérmet szerzett, valamennyi győzelme után a külön-külön számított majd összeadott teljes összegre, míg ezüst illetve bronzérem esetén azoknak 60 illetve 40 százalékára lesz jogosult.
A tervezet és a jelenleg járó járadék alapján egy olimpiai aranyéremért bruttó 324 300 forint, az ezüstért 194 600, a bronzért pedig 129 730 forint jár majd, de legjobbjainknál immár halmozottan.
A portál szerint az edzőkre is gondoltak: módosítás kimondja ugyanis, hogy az edző járadékát az edzői járadék alapját képező érmes helyezések alapján kell megállapítani. Az edzői járadék az érmes helyezés után járó járadék 50 százaléka. A labdajátékoknál az olimpiára felkészítő szövetségi kapitány járadéka megegyező mértékű az irányítása alatt érmet, érmeket szerzett csapat legeredményesebb sportolóját megillető járadék összegével.
Az egyéni sportágakban az edző továbbra is az érem után járó járadék 50 százalékára lesz jogosult, és az edző kérelmére indul az eljárás, azonban valamennyi, az általa edzett és érmet szerzett sportoló után jogosulttá válik járadékra. A szabály a sportolók járadékához igazodik.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart