Az iskolakezdéssel megváltozik az egész nap működése, ugyanis be kell tartani bizonyos kereteket: időben le kell feküdni és fel kell kelni, bepakolni, megreggelizni. Megváltozik az a ritmus, ami a gyerekek életét több mint két hónapon át jellemezte, amikor a ritmust a család és a gyerek maga alakította: tovább maradhattak fent, vagy addig aludhattak, ameddig jól esett - fogalmazott a szakértő a csatornán.
Ha egy új környezettel találkozik a gyerek, ahol ráadásul még teljesíteni is kell, az fokozza a szorongást, izgalmat - mondta Földi Rita.
Az óvoda-iskola átmenet problémája egy külön nehéz téma, de bármennyire is meglepő, a nagycsoportos óvodások igenis várják, hogy iskolába menjenek, hiszen ez a továbblépés első állomása. Az óvodáskorú gyermekek rendkívül érdeklődőek, általában már az ovi utolsó évében elkezdenek kérdezősködni az iskoláról.
A szakember szerint érdemes felkészíteni a gyereket beszélgetni vele az iskoláról, arról, hogy mit lehet ott csinálni, hogyan lehet kapcsolódni másokhoz, hogy majd képes legyen másokkal kapcsolatba lépni egy új környezetben is.
Az átlagos iskolásoknál nem okoz különösebb problémát az iskolakezdés, de akiknél igen, azoknál már a problémát korábban, az óvodában észre lehet venni. A nehezen alkalmazkodó gyerekek különböző tüneteket produkálhatnak, ilyen lehet a hasfájás, fejfájás, vagy amikor nem hajlandók délután aludni.
Mondjuk el a gyerekeinknek, hogy nekünk is vannak nehézségeink és akkor mit szoktunk csinálni. Teljesen pozitív dolog, ha elmondjuk, hogy nekünk is voltak félelmeink, és akkor ezt és ezt csináltuk, mert a félelmünket csak magunk tudjuk legyőzni - fogalmazott Földi Rita.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó