A közlemény szerint a háztartási nagygépek (hűtő- és fagyasztó berendezések) energia megtakarítást eredményező cseréjére szóló pályázatra az eredeti terveknek megfelelően a régióban 2016. július 27-én 8-tól 9 óráig nyújthat be pályázatot bármely nagykorú természetes személy, így a pályázati lehetőségtől senki sem esik el. Ezt követően a pályázatbenyújtást határozatlan időre felfüggesztik a régióban.
A pályázati útmutatóban meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig részesülhetnek támogatásban. A benyújtott pályázatokkal kapcsolatos kommunikáció a pályázati portálon keresztül lehetséges - áll a közleményben.
A július 4-én indult, államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-program teljes keretösszege 500 millió forint, ezt a régiók között a lakosság arányában osztották el.
A támogatás mértéke az új hűtőgép vagy fagyasztógép vételárának 50 százaléka lehet, azzal a kitétellel, hogy a támogatás összege A+ energiaosztályú készülék választása esetén maximum 25 ezer, A++ energiaosztály esetén 35 ezer, míg A+++ energiaosztályú háztartási nagygép esetén legfeljebb 45 ezer forint.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Itt a fordulat? Komoly eredménnyel zárultak az orosz-ukrán tárgyalások
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított