Megjelent a Magyar Közlönyben a falusi csokról szóló kormányrendelet, hivatalos nevén a Magyar falu program megvalósulása érdekében használt lakás vásárlásához és bővítéséhez igényelhető családok otthonteremtési kedvezményéről (csok).
A falusi csokot az úgynevezett preferált kistelepüléseket lehet igénybe venni, ilyenből 2486 van az országban. A program július 1-jén indul, és a támogatásra vonatkozó kérelmet 2022. június 30-áig nyújthatják be a családok. A cél a falusi ingatlanok korszerűsítése is egyben, használt lakás vásárlása esetén vállalni kell a felújítást is, de lehet meglévő ingatlan felújítására is fordítani a csokot.
Kapcsolódó
Lakóingatlan vásárlásánál egy gyerek esetén legfeljebb 600 ezer, két gyereknél 2,6 millió, három vagy több gyereknél 10 millió forint igényelhető. Ha csak bővíteni vagy korszerűsíteni szeretne a család, akkor ezeknek az összegeknek a fele a limit. A támogatásokhoz igazolni kell, hogy legalább az egyik szülő egy éve folyamatosan tb-biztosított vagy felsőoktatási intézményben nappali tagozaton tanul, emellett büntetlen az előélete. A 10 milliós csokhoz kétéves munkaviszony kell, amelyben maximum 30 napos megszakítás lehet, és a közmunka ebbe nem számít bele.
Kedvezményes kölcsönt is igényelhetnek a családok a kistelepüléseken. A kamattámogatott hitel összege két gyereknél maximum 10 millió, háromnál 15 millió lehet. Bővítésre és korszerűsítésre ennek az összegnek a felét vehetik fel kedvezményes hitelként.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró