Megállapodás született arról, hogy Magyarország koronavírus elleni védekezését támogatva az idei influenzajárványra allokált teljes, mintegy 100 ezer adagból álló oltóanyag készletét a Nemzeti Népegészségügyi Központnak adja át a Sanofi Pasteur - közölte reggel a Sanofi. A gyógyszergyár Vaxigrip Tetra vakcinája annyiban különbözik a kormány által ingyenesen biztosított oltóanyagtól, hogy 3 helyett 4 influenzavírus ellen nyújt védelmet, illetve a vírus hasított formáját (nem teljes vírus) tartalmazza, és egyedül ez adható várandósoknak és 3 évesnél fiatalabb gyermekeknek.
A patikákból már napokkal ezelőtt eltűnt az oltóanyag, amelyről mára kiderült, hogy a háziorvosoknál lesz elérhető.
Azonban információink szerint a házi gyermekorvosok utasítást kaptak a kormányhivataltól, hogy csak a krónikus betegségben szenvedő gyerekeknek rendelhetnek a Sanofi vakcinájából.
Póta György, a Házi Gyerekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke lapunk kérdésére megerősítette, valóban kaptak ilyen utasítást, amelynek értelmében csak azoknak a gyerekeknek igényelhetik meg a vakcinát, név szerint, akik meghatározott krónikus betegségtől szenvednek - szívbetegség, vesebetegség, veleszületett immunbetegség, anyagcserebetegség, cukorbetegség - és ez a betegségük szerepel is a háziorvosuk nyilvántartásában.
Tehát még az asztmások sem szerepelnek azon listán, akik részére a házi gyermekorvosok rendelhetnek az oltóanyagból - hangsúlyozta a HGYE elnöke.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)