A friss adatok szerint 2021. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára jelentősen emelkedett.
A friss adat megfelel a piaci várakozásoknak - egyúttal kijelenthető, hogy gyorsan nőnek az árak Magyarországon, mivel a januárban az év/év árindex még csupán 2,7 százalék, februárban pedig 3,1 százalék volt csupán.
Kapcsolódó
A KSH számítási szerint fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,7 százalékkal nőttek.
Az utóbbi 12 hónap alatt, 2020. márciushoz viszonyítva:
- Az élelmiszerek ára 2,7, ezen belül az étolajé 21,3, a liszté 8,2, a cukoré 7,6, a rizsé 6,8, a munkahelyi étkezésé 6,6, a tojásé 6,4 százalékkal emelkedett. A sertéshús ára 7,8, a sajté 1,9 százalékkal csökkent.
- A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 10,3, ezen belül a dohányáruk 17,5 százalékkal drágultak.
- A tartós fogyasztási cikkekért 3,6 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül az új személygépkocsik 11,4, a szobabútorok 5,4 százalékkal kerültek többe.
- A járműüzemanyagok ára 17,7 százalékkal lett magasabb.
Az utóbbi 1 hónap alatt, 2021. februárhoz viszonyítva:
- A fogyasztói árak átlagosan 0,7 százalékkal nőttek.
- Az élelmiszerek 0,4 százalékkal drágultak, ezen belül a tojás 2,7, az étolaj 1,6, a baromfihús 1,4 százalékkal többe, a száraztészta 1,3, a szalámi, szárazkolbász, sonka 1,1 százalékkal kevesebbe került.
- A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 1,3 százalékkal nőtt, ezen belül a dohányáruké 2,1 százalékkal.
- A járműüzemanyagok ára 6,6 százalékkal lett magasabb.
Így az idei első negyedévben, azaz 2021. január–márciusban az előző évihez képest a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 3,2 százalékkal, a nyugdíjas háztartások körében pedig 3,1 százalékkal emelkedtek.
| Megnevezés | Előző hó=100,0 | Előző év azonos hó=100,0 |
| Fogyasztói árak | 100,7 | 103,7 |
| Harmonizált fogyasztói árak | 100,8 | 103,9 |
| Maginfláció (eredeti, szezonálisan kiigazítatlan) | 100,4 | 103,9 |
| Nyugdíjas fogyasztói árak | 100,6 | 103,4 |
| Forrás: KSH | ||
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró