Az előkészítő fázist nem kell, hogy zavarja, ami most a nemzetközi politikában zajlik, ugyanakkor figyelemmel kell kísérni azt, ami az unió szintjén történik. Ha széleskörű szankciót vezetnének be Oroszországgal szemben, az akár érintheti a projektet - mondta a kormánybiztos. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy "Európa ezer szállal kötődik Oroszországhoz", így véleménye szerint a szankciókat illetően meg kell találni azt a megoldást, amellyel az európai érdekek nem sérülnek súlyosan.
A kormánybiztos reagált Szél Bernadett, az LMP társelnökének vasárnapi közleményére, miszerint az Aszódi Attila által vezetett BME Nukleáris Technikai Intézet több mint egymilliárd forint értékben kapott megbízást a Paksi Atomerőműtől és az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-től. Azt mondta, hogy az említett összeg az elmúlt 12 év projektjeinek a szerződéses összege, és mintegy száz szerződést ölel fel. Hozzátette, hogy amikor megkapta a kormánybiztosi felkérést 2014. július 1-jén, lemondott igazgatói posztjáról a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem említett intézeténél, hogy a jövőben ne merülhessen fel az összeférhetetlenség kérdése.
Az atomerőmű bővítésével kapcsolatos aktuális munkáról elmondta, hogy jelenleg azokon a szerződéseken dolgoznak, amelyek a műszaki részletkérdéseket fogják tisztázni. Ezt a munkát ebben az évben szeretnék lezárni. Ezzel párhuzamosan folyik a telephelyvizsgálati program, amely a tervek szerint jövőre zárul le. Megindult továbbá a környezetvédelmi vizsgálat is. Ha midezek elkészülnek, akkor indulhat el az erőmű tényleges tervezése.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni