Továbbra is Budapesten a legmagasabb (17,8 százalék) azon lakások aránya, ahonnan interneten közöltek adatokat. A második helyen Győr-Moson-Sopron megye (13,5), a harmadikon Komárom-Esztergom megye (12,8), a negyedik helyen Fejér megye (12,7) szerepel - közölte a KSH az MTI-vel.
A legalacsonyabb internetes adatszolgáltatási arány (7,2 százalék) Nógrád megyében tapasztalható, alig előzi meg ezt a térséget Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (7,3), valamint Somogy és Bács-Kiskun megye egyaránt 7,6-7,6 százalékkal. Ezek az adatok lényegében tükrözik az egyes megyék internetes ellátottságát is - írta a KSH.
Azok, akik a lakcímükre, tehát ott, ahol élnek, még nem kaptak online kitöltéshez szükséges azonosítókat, csütörtök 16 óráig kérhetnek internetes belépési kódot a [email protected] e-mail címre küldött levélben. A kérelmezőknek meg kell küldeniük pontos lakcímüket, megjelölve a települést, valamint a közterületet házszámmal vagy helyrajzi számmal, illetve társasházak esetében emelet és ajtószámmal és egy e-mail cím megadásával, amelyre a válaszlevelet küldhetik a kóddal.
Ezenkívül a KSH fogad kódkéréseket az eddigiekhez hasonlóan az ingyenes zöldszámokon, a 06-80-200-014-en és a 06-80-200-224-en.
Az internetes bevallás lehetősége vasárnap éjfélkor ér véget, a népszámlálás azonban tovább folytatódik: papíralapú kérdőíven október 31-ig lehet válaszolni a kérdésekre.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni