Az egészségügyért felelős államtitkárság közlése szerint a 2015. évi költségvetésben biztosított 900 millió forintos keretösszeg lehetővé teszi, hogy minden, előző évben végzett fiatal orvos részesülhessen Markusovszky ösztöndíjban, ha a feltételeket vállalja. A részletes pályázati feltételek az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal honlapján (www.eekh.hu) érhetőek el.
Az ösztöndíjak segítségével eddig közel 1700 fiatal szakorvost és szakgyógyszerészt sikerült itthon tartani. A rezidenstámogatási program eddigi három meghirdetése során 1639 szakorvosjelölt és 53 szakgyógyszerész jelölt vállalta, hogy a következő években Magyarországon dolgozik. Az ösztöndíjpályázatra eddig csaknem 1,9 milliárd forintot fordított a kormány. Ez, a most meghirdetett pályázattal együtt 2,8 milliárd forintra emelkedett.
Kiemelik: "Az ösztöndíjprogram jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy 2012-től kezdve folyamatosan csökken a külföldi munkavállaláshoz hatósági bizonyítványt kérő orvosok száma. Míg az ösztöndíj meghirdetését megelőzően, 2011-ben 1200, addig 2014-ben 948 orvos kérte ki az igazolást. Ez a szám tartalmazza a Magyarországon diplomát szerző, majd hazájukba visszatérő külföldi orvosokat is."
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint