Szárazföldünk középső részén ugyanakkor egyre nagyobb területen biztosít nyugodt, csendes időjárást egy erősödő, illetve terjeszkedő anticiklon. Vasárnap estig a Kárpát-medence fölé többnyire száraz, egyre melegebb levegő áramlik - idézi az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzését az MTI.
Szombaton alapvetően napos időre számíthatunk. Gomolyfelhők elsősorban az északkeleti megyékben képződhetnek. Késő délutántól nyugat felől fátyolfelhők is besodródhatnak. Az északkeleti megyékben előfordulhat egy-egy zápor.
Kapcsolódó
Vasárnap jobbára derült, napos, száraz idő várható, helyenként fátyolfelhőkkel. Az északnyugati szél szombaton késő délutántól mindenütt mérséklődik. Vasárnap a déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, elsősorban az Észak-Dunántúlon időnként megerősödik.
A hőmérséklet hajnalban jellemzően 1 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, fagyzugos részeken gyenge fagy is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 19 és 24 fok között valószínű.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak