Vasárnap délután nyugat felől egy vastagabb felhősáv vonul kelet felé, a legtöbb helyen erősen felhős lesz az ég. A délután második felében szakadozik a felhőzet a Dunántúlon, ott pár órára a nap is kisüthet. Szemerkélő eső napközben leginkább nyugaton, a Duna vonalában, és a Duna-Tisza közén fordulhat elő. A déli szelet több helyen erős, a Kisalföldön időnként viharos lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között várható. Késő estére 8 és 13 fok közé hűl le a levegő az Országos Meteorológia Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint.
Hétfőn hajnalban a keleti tájakon is szakadozni kezd a felhőzet, ugyanakkor arrafelé még számíthatunk erősen felhős területekre. A hőmérséklet hajnalban 3 és 9 fok között alakul, a kevésbé felhős tájakon lesz a hidegebb.
Hétfőn napközben napos idő lesz a jellemző fátyol-, és gomolyfelhők kíséretében, majd délutántól a nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, ezzel együtt a Dunántúlon, majd az Északi-középhegységben is elszórtan zápor, sőt a Kisalföldön zivatar is kialakulhat. Estére már mindenütt erősen felhős vagy borult lesz az ég. A déli szél napközben megélénkül, a Dunántúlon megerősödik, estétől az északnyugatira forduló szelet arrafelé viharos lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön