Hétfő délután tovább vonul dél felé egy széles, vastag fátyolfelhő sáv. Előtte inkább még a déli megyékben, mögötte észak felől egyre nagyobb területen számítani lehet több-kevesebb napsütésre. Csapadék nem várható. A Dunántúlon néhol időnként megélénkül az északnyugati szél. A hőmérséklet kora délután 13 és 18, késő este 0 és +8 fok között alakul.
Keddre virradó éjszaka eleinte nagyrészt derült vagy gyengén felhős lesz az ég, majd az éjszaka második felében ismét vastagabb fátyolfelhőzet érkezik északnyugat felől. Ugyanakkor az északkeleti megyékben is vastagabb lehet helyenként a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Hajnalra ködfoltok képződnek. Többnyire gyenge marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +6 fok között várható.
Kedden a ködfoltok megszűnnek. A többnyire kevés gomoly-, és a viszonylag sok fátyolfelhő mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Estétől érkezhet észak, északnyugat felől vastagabb felhőzet. Csapadék nem várható. Az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul.
Szerdán a ködfoltok feloszlása után fátyolfelhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, de helyenként (nagyobb eséllyel északon) átmenetileg vastagabb lehet a felhőzet. Csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szél több helyen megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 1 és 10 fok között alakul, a szelesebb és felhősebb északnyugati tájakon lesz enyhébb az idő. A délutáni órákban 15 és 21 fok közé melegszik fel a levegő.
Csütörtökön a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában több órára kisüt a nap. A nap második felében északnyugat, észak felől megvastagszik a felhőzet, és megnő a csapadékhajlam. Többfelé megerősödik, egyes részeken viharossá is fokozódik a délnyugati szél. Hajnalban többnyire 7 és 13 fokot mérhetünk, de a kevésbé felhős, szélcsendes tájakon hűvösebb lesz az idő. Délutánra jobbára 18 és 23 fok közé melegedhet fel a levegő - írják a meteorológusok.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Dél-koreai és török tojások millióival törnék le az árakat

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Ezüst gazdaság: még alig látjuk, de elképesztő benne a potenciál

Brutális tempóban szakítják Trump aranykártyáját: kell az amerikai állampolgárság

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Eljött a paradicsom a lakáspiacon: a garzonok mellett már a házakat is viszik

Nyártól zökkenőmentesen autózhatunk Eszék és Budapest között

Megszólal Tiborcz István, minden részlet kiderül az értékmentésről

Feleszméltek a kkv-k, sorakoznak ezekért az autókért
