Intenzívebb gomolyfelhő-képződésre számíthatunk a keleti tájakon, amelyekből lokális jelleggel alakulhatnak ki záporok, zivatarok.

A front érkeztével egyrészt megerősödik az északnyugati szél (sőt néhol viharos lökések is lehetnek), másrészt már a Dunántúlon is kialakulhatnak záporok, zivatarok.

Szombat

Szombat reggel még - főleg a Dunántúlon - lehetnek erősebben felhős vidékek, majd kiderül az ég; a keleti megyékben ugyanakkor a déli óráktól erőteljesebb felhősödés várható. Elsősorban a Dunától keletre alakulhat ki zápor, zivatar, de reggel a Dunántúlon sem kizárt egy-egy helyen csapadékgóc. Sokfelé megerősödik, a Bakonyban viharossá fokozódik az északnyugati szél. Emellett zivatarok mentén is lehetnek viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29, 37 fok között valószínű.

Nincs kamionstop

Mivel az országos tisztifőorvos újabb négy nappal meghosszabbította a hőségriasztást, ezért a nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása nem lép életbe szombaton 15 órától.

A felforrósodott vezetőfülkében várakozás nemcsak egészségtelen, a továbbindulás után jelentősen leronthatná a hivatásos sofőrök koncentrációs képességét is. A hétvégi forgalomkorlátozás feloldását a szállított áruk minőségének megőrzése, az árukárok megelőzése, a termékek mielőbbi célba juttatása is indokolja.