A fővárosi kórházak takarítását saját takarító személyzet, vagy különböző szolgáltatók végzik a közbeszerzési szabályok és a gazdaságossági elvek egyidejű figyelembevételével. A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet még 2006. február 15-én szerződött takarítási feladatok ellátásra a nyílt közbeszerzést megnyerő Profi Komfort Kft-vel, a vállalkozási szerződés szerint a csaknem 50 ezer négyzetméternyi felület takarításáért havi nettó durván 17 millió forintot fizet a kórház.
Rétvári szerint a szolgáltató takarítási szabályzata részletesen tartalmazza az intézmény területére vonatkozó higiénés takarítás teljes körű kivitelezését, valamint a takarítási technológiára vonatkozó előírásokat mely megfelel az Országos Epidemiológiai Központ által kiadott mindenkori ajánlásoknak.
A takarítás elvégzését és annak megfelelőségét a takarításellenőrző lapon aláírásukkal kötelesek igazolni a takarítók. Az esetleges észrevételek rögzítését is az igazoláshoz szükséges formanyomtatványon kell végrehajtani. A betegellátó osztályokon a kijelölt személy munkaköri leírása alapján köteles elvégezni a takarítás megtörténtének és megfelelőségének ellenőrzését, illetve kifogás esetén a rendszeresített nyomtatványon észrevételt tehet. Az ápolók munkaköri leírásában szintén szerepel az "osztály rendjéért és tisztaságáért" fennálló felelősség és kötelezettség - írja Rétvári.
Az aznapi munkát nem igazolták és ki sem fizették
A levélből kiderül, a 2016. november 27-i teljesítést december 21-ig nem igazolták, s a vállalkozói díjat sem fizették ki rá. Az eset feltárására és felelősének megállapítására vonatkozó vizsgálatok folyamatban vannak, ezek adhatnak pontos választ arra, hogy a holttest mióta lehetett a mosdóban, illetve hogy megállapítsa, ki a személyi felelőse annak, hogy az említett esemény megtörténhetett.
Rétvári megjegyzi, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 121. §-a szerint minden Magyarországon működő egészségügyi szolgáltatónak kötelezettsége belső minőségügyi rendszert működtetni. Ilyen belső minőségügyi rendszerrel természetesen a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet is rendelkezik.
Az államtitkár nem felejti el felidézni, hogy a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház költségvetése a kormányváltás óta több mint egymilliárd forinttal nőtt, emellett fontos fejlesztések történtek az intézmény falain belül, összesen 374,4 millió forintból. A kormány tehát bővülő forrásokat biztosított az intézmény számára, ugyanakkor a kórház takarításának megszervezése, belső kontrolljának kialakítása, illetve az Országos Epidemiológiai Központ előírásainak betartatása már a menedzsment feladata.
A holttestet november 27-én vasárnap találták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet egyik emeleti mosdójában. A rendőrség annyit árult el, hogy az addigi vizsgálatok alapján az idegenkezűséget kizárták az ügyben. A mosdóban talált ember természetes okok miatt hunyt el.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el