A hétvégén küldték ki az alapellátóknak azt a Kásler Miklós humánminiszter és Müller Cecília országos tiszti főorvos által jegyzett körlevelet, amely szerint mostantól „semmilyen a betegellátást, illetve a betegekkel való személyes találkozást korlátozó intézkedés nincs hatályban.” Ezért a háziorvosok, házi gyermekorvosok és az alapellátó fogorvosok minden korlátozás nélkül biztosítsák a személyes találkozást és betegvizsgálatot - írja a Népszava.
A háziorvosok szerint ez nem jelenti azt, hogy nem kéne megőrizni a járvány alatt kialakult és megszokott előjegyzési rendszert, amikor is a páciens telefonált és megmondták neki, mikorra jöhet. A fogorvosok helyzete kicsit bonyolultabb. Náluk ugyanis nemcsak a páciens érkezési időpontja okoz bizonytalanságot, hanem a járványidőszak alatt bevezetett, úgynevezett 15 perces szabály is.
Ez azt jelenti, hogy a pácienseket csak negyedórás szünetek közbeiktatásával jegyezhetik elő annak érdekében, hogy legyen idő két tömés között fertőtleníteni a rendelőt. Miután a Kásler és Müller jegyezte levél erre nem tér ki, most nem tudják, hogy ezt a szabályt továbbra is alkalmazniuk kell-e. Ha alkalmazzák, kevesebb beteget tudnak ellátni, és ez a finanszírozásukat is korlátozhatja, ha szeptembertől elindul a teljesítményfinanszírozás.
Nagy Ákos keszthelyi fogorvos, aki egyébként az orvosi kamara alelnöke, azt mondtak, hogy a Covid-protokoll továbbra is érvényben van. Azaz, a pácienseket ki kell kérdezni, és ugyanúgy mint a járvány előtti időszakban a sürgős esetek kivételével időpontra jönnek. Aki lázas, megfázott vagy akár herpesze van, annak a kezelését el kell halasztani.
Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének leköszönt elnöke is úgy értelmezte a levelet, hogy egyetlen beteg ellátását sem lehet elutasítani, bárkinek bármivel joga van jelentkezni az orvosánál. Rögtön hozzátette azt is: a kollégái továbbra is arra kérik majd a szülőket, hogy éljenek az előzetes telefonos konzultációs lehetőséggel.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító