A Miniszterelnökség Markó utcai új telephelyét havi nettó nyolcmilió forintért bérlik az OTP Ingatlanbefektetési Alaptől, míg a belső munkákra bruttó 64 millió forintot költöttek - derül ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter válaszából, amelyet Harangozó Tamás MSZP-s képviselő írásos érdeklődésére adott.
A Miniszterelnökség strukturális átalakítása miatt az apparátus bővült, ezért volt szükséges a mintegy 130 fő megfelelő elhelyezése. A Miniszterelnökség elhelyezését szolgáló állami ingatlanok teljes kihasználtsággal működtek, ezért a többletlétszám elhelyezésére megoldást kellett találni. Megfelelő állami tulajdonú ingatlan nem találtak, ezért kerestek más megoldást. Az elhelyezési szükséglettel kapcsolatos elvárás volt: a Parlamenthez - ahol a Miniszterelnökség további szervezeti egységei találhatók - való közelség, az ár-érték arány, valamint átlátható tulajdonosi szerkezettel rendelkező tulajdonos. E szempontoknak a - végül kiválasztott - Markó utca 9. szám alatti ingatlan felelt meg a leginkább - fogalmazott a tárcavezető.
A Markó utcai ingatlant a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vette bérbe két évre az OTP Ingatlanbefektetési Alap képviseletében eljáró OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt.-től, így az épületet a Miniszterelnökség használatba és nem vagyonkezelésbe kapta az MNV-től 2012 júliusától. A bérleti díj havonta bruttó 8,052 millió forint.
A bérleti szerződés megkötését követően az elhelyezéshez szükséges műszaki feltételeket a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság - mint az ingatlant üzemeltető szervezet - teremtette meg. Ennek keretében válaszfalak áthelyezésére, tisztasági festésre, a szőnyegpadló cseréjére, álmennyezet-javítási munkákra, teakonyhák kialakítására került sor. A biztonságos munkavégzés érdekében szünetmentes áramellátást biztosító berendezést és beléptető rendszert is telepítettek. E munkák bruttó értéke 64 millió forint volt. Az épület beköltözése miatt szükséges további munkákat (gépészeti berendezések, vizesblokkok üzembe helyezése) a bérbeadó végezte el - sorolta a táravezető. Az épületben 16 szervezeti egységet helyeztek el.
| Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság titkárság |
| Belső ellenőrzés |
| Igazgatási főosztály |
| Parlamenti ügyekért felelős helyettes államtitkár titkárság |
| Szakmapolitikai főosztály |
| Parlamenti főosztály |
| Koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár titkársága |
| Koordinációs főosztály |
| Fejlesztési főosztály |
| Tervezési főosztály |
| Jogi és ellenőrzési főosztály |
| Jogi koordinációs főosztály |
| Kormányzati internetes kommunikációért felelős titkárság |
| Kormány.hu főosztály |
| Kormányzati döntések végrehajtásának miniszterelnöki biztos titkársága |
| Titkársági támogató osztály |
| Forrás: Miniszteri válasz |
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében