A Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ igazgatója, Nagy Ágnes hétfőn az MTI-nek elmondta: a több címen elnyerhető támogatás összege munkahelyenként ötszázmillió forinttal több, mint 2012-ben. A szabad vállalkozási övezetbe sorolt településeken a munkaadók négyszázezer forint többlettámogatásra pályázhatnak, legalább két új munkahelyet létrehozó beruházással. Békés megyében 46 település található szabad vállalkozási övezetben.
Az igazgató tájékoztatása szerint a megye egész területén egy munkahely után átlagosan kétmillió forint alaptámogatás vehető igénybe, regisztrált munkakereső foglalkoztatásával pedig további ötszázezer forint. A leghátrányosabb helyzetű mezőkovácsházi, békési, sarkadi és szeghalmi kistérségekben munkahelyenként plusz háromszázezer forintra lehet pályázni, roma foglalkoztatott után pedig újabb háromszázezerre.
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2013-ban munkahelyteremtő beruházásokra országosan tízmilliárd forintot különített el. A pályázatokat a beruházás helye szerinti fővárosi, megyei kormányhivatal munkaügyi központjához 2013. április 5-ig lehet benyújtani - magyarázta az igazgató.
Békés megyében 2012-ben 67 munkaadó nyert munkahelyteremtő beruházáshoz támogatást, 330 új munkahely jött létre 444 megőrzése mellett. A támogatás összege 687 millió forint volt, az országos támogatási keret 9,45 százaléka. Borsod-Abaúj-Zemplén megye után Békés tudta lehívni a legtöbb támogatást az országos keretből.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk