A választás után egy héttel az ország számtalan pontján láthatók még hirdetőtáblákra, hirdetőoszlopokra kihelyezett, ám céltalanná vált választási plakátok.
A választási törvény szerint a szavazás napjához képest egy hónapon belül, tehát május 6-án 16 óráig kell eltüntetni e plakátokat. A jogszabály szerint a plakátot annak kell eltávolítania, aki azt elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték.
Ha a plakátokat nem távolítják el időben, Budapesten a fővárosi kezelésű közterületeken a fővárosi önkormányzatnak, míg a kerületekben a helyi önkormányzatoknak kell eljárniuk ezen ügyekben, ugyanúgy, ahogy az ország valamennyi településén.
Az önkormányzatok a határidő lejártát követően maguk is eltávolíthatják plakátokat, majd annak költségét kiszámlázhatják.
A legtöbb önkormányzat a választási időszakra hirdetőtáblákhoz hasonló "kampányoszlopokat" helyezett ki a közterületekre; a jelöltek és a pártok ezekre ingyenesen ragaszthatták fel plakátjaikat, szóróanyagaikat. Az önkormányzatok így próbálták megelőzni a "vadkampányolást", vagyis azt, hogy a pártok aktivistái a plakátokat házfalakra, villanyoszlopokra, telefonfülkékre, aluljárók falára vagy hidakra ragasszák fel.
Budapesti közterületeken több helyen még ma is láthatók, többnyire nehezen megközelíthető felüljárókon, villanyoszlopokon, házfalakon olyan plakátok, amelyeket a korábbi választások után nem távolítottak el a pártok.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el