Az előzetes adatok szerint 2019 első öt hónapjában a születések száma 2,1 százalékkal kevesebb, a halálozásoké 0,5 százalékkal több volt, mint 2018 azonos-ban. Így a természetes fogyás 4,6 százalékkal, 1012 fővel nőtt 2018 január-májusához képest. A jó hír az, hogy 2019 májusában az élveszületések száma lényegében nem változott, a halálozásoké 2 százalékkal csökkent az előző évihez képest, a 2708 fős májusi természetes fogyás 6,7 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál - derül ki a KSH friss adataiból.
Egészen pontosan 2019. májusban
Kapcsolódó
- 7075 gyermek jött világra, mindössze 2 újszülöttel kevesebb, mint 2018 ötödik hónapjában,
- 9783 ember vesztette életét, ami 2 százalékkal, 198 fővel kevesebb az előző év azonos havinál,
- a havi természetes fogyás a 2018. májusi 2904-gyel szemben 2708 fő volt,
- a házasságkötések száma növekedett, 6597 pár lépett frigyre, ami 7,4 százalékkal több a 2018. májusinál.
Így 2019. január-májusban:
- 34 823 gyermek jött világra, ami 2,1 százalékkal elmaradt a 2018-as első öt havi születésszámtól. Január-márciusban átlagosan 4,2 százalékkal kevesebb, áprilisban 2,7 százalékkal több, májusban lényegében azonos számú élveszületés történt az egy évvel korábbihoz képest.
- A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,40 volt, az előző év első öt hónapjára számított 1,42-hoz képest.
- 57 799-en haltak meg, 0,5 százalékkal többen, mint az előző év azonos időszakában. A többlet a kiemelkedően magas januári halálozások számából adódott, amelynek hátterében a tavalyinál korábban tetőző influenzajárvány állhatott. 2019. januárban ugyanis 20, februárban 2,7 százalékkal többen, márciusban viszont 14, április-májusban pedig átlagosan 2,4 százalékkal kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban.
- A természetes fogyás a 2018. január-májusi 21 964-gyel szemben 22 976 fő volt, ami 4,6 százalékos növekedést jelent.
- 16 289 pár kötött házasságot, ez 4,4 százalékkal több a tavalyinál
- Ezer lakosra 8,6 élveszületés és 14,3 halálozás jutott. Az előbbi 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 0,1 ezrelékponttal magasabb volt a 2018. január-májusinál, ennek eredményeként a természetes fogyás 0,3 ezrelékponttal, 5,7 ezrelékre emelkedett. 2019 első öt hónapjában ezer élveszületésre 3,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos növekedés az előző év január-májusához viszonyítva. A házasságkötési arányszám 4,0 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál.
Legolvasottabb
„Megtanultunk együtt élni azzal, hogy Orbán a mikrofonba üvöltözik”

Katasztrófa közelít, tömködhetik a milliárdos lyukakat

Felkaptak az influencerek egy vasútvonalat, percek alatt elfogynak a jegyek

Putyin kimondta: Ukrajnának nincs jövője

Megtelt vasárnap a Normafa, arra kérték az embereket, hogy maradjanak otthon
