Jasenszky Nándor hozzátette: továbbra is azon dolgoznak, hogy a vezetőszárakat átfűzzék. Ez folyamatos munka, s jelenleg nem lehet megmondani, hogy a négy heveder átfűzésével mikor végeznek. Optimális helyzetben vasárnap, de az is lehet, hogy egy hét múlva - idézi a szakértőt az MTI.
A kezdet kezdetén ki kellett alakítani egy vezetési pontot, majd fel kellett mérni és össze kellett szedni az együttműködő partnereket. Ez komoly és feszített munka volt - mondta.
Kapcsolódó
Kállai Zoltán, a HSP Hídépítő Speciál Építőipari Kft. hajózási üzletágának vezetője azt mondta: ha alá van hevederezve a Hableány, akkor fél óra, egy óra alatt emelhetik a víz felszínére. Ezután egy hosszabb, elhúzódó folyamat kezdődik. Ha már minden ablak a felszínen lesz, megkezdik a víz kiszivattyúzását, majd eldöntik, milyen módon szállítják el a hajót.
Arra számítanak, hogy a roncs a hordalékkal és a vízzel együtt 60 tonna súlyú lesz.
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég