Átvette a honvédség parancsnokságát Ruszin-Szendi Romulusz, az ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök azt hangoztatta, hogy erős, modern hadsereget kell felépíteni, hogy Magyarországot még véletlenül se jusson eszébe senkinek sem megtámadni. Emellett bírálta a korábbi védelempolitkát és az akkori honvédelmi vezetőket.
Az első Gyurcsány-kormány honvédelmi minisztere azt mondta, hogy Orbán Viktort vagy az emlékezete csalja meg vagy szándékosan ferdít. "Orbán Viktor nem akar visszaemlékezni Orbán Viktor kormányzására. Hiszen a magyar honvédség legrosszabbul finanszírozott időszaka az ő első 4 éve, Hende Csabával az élen. Olyan leépítéseket hajtottak végre, olyan beszerzéseket mulasztottak el, amikor most hirtelen kapkodva próbálnak meg valamilyen módon feledtetni" - mondta Juhász Ferenc.
Szerinte ráadásul a jelenlegi honvédelmi fejlesztések körülbelül 3 500 milliárd forinttal adósították el a magyar honvédséget. Az egykori honvédelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy a kormány olyan fegyvereket és fegyverrendszereket vásárol, amelyek cél - és okszerűségével kapcsolatban a biztonságpolitikai szakértők is kételyeket fogalmaznak meg.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál