A kormány szerint a fővárosnak jelentős megtakarításai vannak.
Lehet hogy Budapest egy gazdag város, de a fővárosi önkormányzat sajnos egy szegény önkormányzat - mondta a Karácsony Gergely főpolgármester, akit nem lepett meg, hogy Budapest kimaradt az állami pénzosztásból.
A miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy a kormány összesen 23 milliárd forinttal támogatja a hazai önkormányzatokat a kieső adóbevételek miatt. A százmilliós összegek mellett akadnak milliárdos tételek is, Budapest azonban nem is szerepel a listán, azaz a főváros esetében a kormányzati kompenzáció mértéke nulla.
"Nagyjából egy 100 milliárd forintos veszteséget kell kihordania a fővárosnak a saját hátán, kormányzati segítség nélkül. Ez a nulla forint nemcsak egy nullával és egy egyessel kevesebb, hanem azt jelenti, hogy a főváros a pénzügyi tartalékaiból tud élni, és amikor ezek elfogynak akkor le fog állni a város" - mondta az ATV Híradónak főpolgármester.
A tartalékokból ezt az évet tudják finanszírozni.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva