A kormány tegnap tárgyalta és elfogadta a 13+1 pontos gazdaságvédelmi akciótervet, amely jelentős adócsökkentést tartalmaz júliustól - jelentette be a pénzügyminiszter a csütörtöki kormányinfón. Varga Mihály szerint a magyar gazdaság lendületben van, de megfigyelhető egy gazdasági lassulás a régióban. A pénzügyminiszter bejelentette a szociális hozzájárulási adó (szocho) régóta várt 2 százalékos csökkentését, így 2019. július 1-től 17,5 százalékra csökken - ez az intézkedés 2019-ben 144 milliárd forintot, 2020-ban 156-160 milliárd forintot hagy a gazdaság szereplőinél.
Emellett a jelenlegi 13 százalékról 12 százalékra csökkentik a kisvállalati adó (kiva) adót is, ez a tárcavezető 40 ezer vállalkozást érint, 5 milliárd forint marad a vállalkozásoknál. Csökkentik az adók számát is: az eva (ahová már amúgy sem lehet újonnan belépni) kivezetését kezdeményezik, valamint sok járulékot is összevonnak.
Egyszerűbbé teszik az adórendszert azzal is, hogy a reklámadónak 0 százalékra csökkenhet a kulcsa 2022 végéig. Emellett a kistelepüléseken épülő lakásoknál 5 millió forintig visszatérítik az áfát.
A turizmust is segítik azzal, hogy a szállásadók áfakulcsa 18 százalékról 5 százalékra csökken, de egy 4 százalékos turisztikai hozzájárulási adót kivetnek cserébe az ágazatra, mint azt tették korábban az éttermek esetében. Arra számítunk, hogy a szállások olcsóbbak lesznek a nagy verseny miatt - fogalmazott Varga Mihály.
A júliustól induló új lakossági állampapírról is beszélt a tárcavezető. Szavai szerint a nyugdíjkötvény kibocsátását továbbra is tervezik, de az csak őszre várható. Úgy számolunk, hogy jövőre is 4 százalékos gazdasági növekedés várható - mondta fel a kormányzati mantrát a pénzügyminiszter. A 2020 költségvetési törvényt hamarosan benyújtják a parlamentnek, de nem kizárt, hogy addig még egy pluszponttal egészül ki a terv. Abban bízik Varga Mihály, hogy a gazdaság növekedése miatt az adócsökkentés ellenére több adó folyik be a büdzsébe. "Olyan költségvetést kell készíteni 2020-ra, ha lassul a nemzetközi gazdaság növekedése, amely az idei költségvetési hiánynál is kisebb hiánnyal számol és nagyobb tartalékot is képezni kell" - fogalmazott a pénzügyminiszter.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a tragikus dunai hajóbalesettel kapcsolatban a magyar kormány nevében őszinte részvétét fejezte ki az érintett családoknak és a dél-koreai népnek. Mostani információk szerint a 35-en voltak a hajón, köztük két magyar állampolgár. Büntetőeljárás keretében a kormány a szigorú vizsgálatot rendelt el. Dél-Koreából is érkezik egy húszfős vizsgáló bizottság, aminek a munkáját mindenben segítik a magyar hatóságok.
A politikus megerősítette, hogy a magyar kormány nem támogatják, hogy Manfred Weber legyen az Európai Bizottság új elnöke. A kabinet úgy döntött, hogy határozatlan időre elhalasztják a közigazgatási bíróság rendszer bevezetését a nemzetközi viták miatt - az erről szóló törvényt benyújtják az Országgyűlésnek.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)