Mindössze 1000 forintért mehetnek be a futballszurkolók a magyar válogatott következő két világbajnoki selejtezőjére, sőt Bernd Storck szövetségi kapitány egy részüknek állja a jegyét is - írta a portál.
Csányi Sándor MLSZ-elnök a az Andorra elleni világbajnoki selejtezős vereség után tartott elnökségi ülés után bejelentette, hogy a soron következő Lettország (augusztus 31.) és Portugália (szeptember 3.) elleni hazai vb-selejtezőre egységesen 1000 forintba kerülnek majd a belépők a Groupama Arénába.
Kapcsolódó
Bernd Storck szövetségi kapitány az elnöki gesztus után gáláns felajánlást tett a válogatottat Andorráig kísérő szurkolóknak: meghívja őket erre a két mérkőzésre, hogy megköszönje, amiért az elmúlt időszakban biztatták a válogatottat.
A 24.hu kiszámolta, hogy a szövetségi kapitány nem vállalt túl nagy pénzügyi kockázatot, mert Andorra la Vellában nagyjából 650-700 magyar szurkolt a helyszínen, ami annyit jelent, hogy a két hazai meccsen a legrosszabb esetben sem kell 1,4 millió forintnál több kárpótlást fizetnie Bernd Storcknak.
Az igazi veszteséget az 1000 forintos belépők jelentik, mert korábban szép számmal fogytak a mind az öt hazai vb-selejtezőre szóló bérletek, továbbá elővételben egyesével is meg lehetett venni a meccsjegyeket, így a Lettország és a legnagyobb érdeklődéssel várt Portugália ellenit is. Most ezeknek a bérlet- és jegytulajdonosoknak vissza kell fizetni a különbözetet (az Andorrába utazóknak a teljes jegyárat).
A portál úgy tudja, az MLSZ több osztály bevonásával már dolgozik a pénz visszafizetéséhez szükséges megoldóképleten. Ami biztos, a szövetség telt ház esetén 1000 forintos jegyárral számolva maximum 20 millió forint bevétellel számolhat meccsenként.
Az eddigi vb-selejtezőkön átlagosan 6000 forintos jegyárral számolva ez 120 milliós bruttó árbevétel volt találkozónként. Így a két soron következő meccsen nagyjából 200 millió forintot bukik az MLSZ - írta az InfoRádió.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják