Tóalmás Budapesttől 55 kilométerre, Pest megye Jász-Nagykun-Szolnokkal határos részén található. A tóalmási fürdő az 1970-es években nyitott, de a tavalyi strandszezonban zárva tartott. Zárt ajtók mögött pedig felújításba kezdtek az üzemeltetők, akik korábban elnyertek egy 260 millió forintos támogatás – írja a Termal Online.
- A felújítás alatt korszerű vizesblokkokat építettek új öltözőkkel;
- a régi medencéket megújították;
- és egy teljesen új pancsoló medence is helyet kapott.
A legfontosabb újdonság, hogy a május 17-i átadás után fürdőgyógyászati kezelések is elérhetők lesznek a fürdő területén.
Jelentős előrelépés, hogy az eddig szezonális üzemelés helyett egész évben nyitva lesz a gyógyvizes fürdő.
Nyár elejétől ennyiért lehet gyógyvízben fürdőzni
A Szent András Gyógyfürdőben, mely egy közepes ásványianyag-tartalmú, nátrium-hidrogénkarbonátos, lágy termálvíz, június 1-től strandolhatnak a törzsvendégek és az új látogatók.
A jegyárak idén is kedvezően alakulnak:
- a felnőtt napi belépő 2000 forint;
- 14 év alattiak és nyugdíjasok számára 1000 forint;
- a családi belépő ára 4000 forint lesz, ami 2 felnőtt és 2 gyerek, vagy 1 felnőtt és 3 gyerek esetén érvényes.
További gyermekenként pedig 500 forintba kerül majd a belépő. 16 óra után mindenkinek ennél is olcsóbban megvehető a belépő: felnőtteknek 1500, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 700 forintért.
Újabb fürdők nyitnak meg a hétvégén: mutatjuk a medencéket
Most szombaton is várható néhány újdonság a hazai fürdőket illetően. Május 13-tól látogatható a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn található Tófürdő, a Parkfürdőt június 9-én fogják megnyitni. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér