A hatóság ellenőrzése a bevásárlóközpontokra, áruházláncokra, szaküzletekre, piacokra és egyéb kiskereskedelmi egységekre is kiterjedt. A 35 ruha közül 30-nál derült ki, hogy a kisméretű díszítőelemek leválhatnak, ezért fulladásveszélyesek. Két ruha esetében a fulladásveszély mellett a szemsérülés kockázata is fennállhat, mert a díszeket biztosítótűvel rögzítették. A 11 vizsgált cipőnél 10-nél állt fenn fulladásveszély, hasonló okokból, mint a ruháknál, egy cipőnek pedig a formája nem volt megfelelő.
A szakemberek a mintavételezett textiltermékek 97 százalékánál (34 darab), míg a gyermek lábbelik 91 százalékánál (10 pár) állapítottak meg valamilyen címkézési hiányosságot.
A veszélyes termékek forgalomból történő kivonásáról, illetve a súlyos kockázatú termékek visszahívásáról a területileg illetékes kormányhivatalok intézkednek.
A vizsgált termékek listája itt található:
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot