Az első kilencven napban a frissen felvettek munkatapasztalat-szerzésének költségeit fedezi a program, ezután igényelhető fél éven át a havi 100 ezer forintos vállalkozások munkaerő támogatása is – közölte az az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Egy szakképzett fiatal munkába állását összesen több mint 1,9 millió forintnyi munkáltatói kiadás átvállalásával könnyítheti meg a kormány – hívta fel a figyelmet Bodó Sándor, foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A cégeknek először azt kell vállalniuk, hogy teljes, vagy legalább napi 4 órás részmunkaidőben foglalkoztatják a 2011 óta iskolarendszerben vagy felnőttképzésben szakképesítést, vagy felsőfokú végzettséget szerzett fiatalokat. A teljes állomány figyelembe vételével tíz munkavállalóig egyszerre legfeljebb két álláskereső, tíz fő felett az összes létszám maximum 30 százaléka után fizethető ki az összesen 90 napig folyósítható munkatapasztalat-szerzési támogatás.
Mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és a szociális hozzájárulási adó 100 százaléka, de teljes munkaidő esetén havonta legfeljebb a garantált bérminimum kétszerese, azaz 438 ezer forint. A munkáltató ezt követően igényelheti az álláskereső után 6 hónapon át járó vállalkozások munkaerő támogatását azzal a feltétellel, hogy a munkabért a korábbi időszakhoz képest nem csökkenti.
A támogatási kérelmeket november elsejétől lehet benyújtani a foglalkoztatni kívánt személy lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes, állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalhoz. A részletes információk a munka.hu foglalkoztatási portálon olvashatók.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy