A közlemény szerint a küldemények kevesebb mint fél százaléka van még a postákon. Ha az ügyfél nem jelentkezik az őrzési idő alatt a küldeményért, azt a Magyar Posta visszaküldi a feladónak, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak - írták.
Eddig nagyságrendileg a küldemények 1 százalékát küldte vagy küldi vissza a posta a feladónak egyebek mellett azért, mert a címzett meghalt, elköltözött, nem vette át a küldeményt, vagy hibás volt a címzés.
Az egyszeri juttatásra jogosultak legkésőbb február 28-ig kérhetik az Erzsébet-utalvány újbóli kiküldését a nyugdíjfolyósítótól, a kérelemben meg kell jelölni azt a lakcímet, amelyre a kézbesítést kérik. Az ismételt kézbesítést is a Magyar Posta végzi.
Orbán Viktor miniszterelnök tavaly november 29-én jelentette be, hogy 2017-ben 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, emellett még 2016-ban minden nyugdíjas kap 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Épphogy elkezdődött az olimpia, máris felütötte a fejét a kór a sportolók között