Vádat emeltek egy férfi és egy nő ellen, akinél majdnem 28 kilogrammnyi kábítószert találtak. A vád szerint a 35 éves férfi és 36 éves élettársa legkésőbb 2019 februárjától 2020 októberében történt elfogásáig különböző kábítószerekkel - marihuánával, amfetaminnal, kokainnal és MDMA-val - kereskedett Budapesten.
A vádlottak 2019 végén bérbe vettek egy XIII. kerületi lakást, ahol a kábítószereket tárolták, hígították, csomagolták és értékesítették.
A nyomozók a dílereket 2020. október 8-án fogták el, majd a lakásban mintegy 24 kilogramm marihuánát, por illetve folyékony formában egy kilogramm amfetamint, továbbá csaknem 1,5 kilogramm MDMA-tartalmú tablettát és több mint egy kilogramm kokaint találtak.
A nyomozók az ingatlanban a kábítószerek előállításához, adagolásához és értékesítéséhez használt eszközöket, egyebek mellett egy fóliázó és egy présgépet is lefoglaltak.
A vádlottak egy IV. kerületi ingatlant is béreltek, ahol életvitelszerűen éltek. Az elfogásuk napján a nyomozók ott is találtak kábítószereket.
A Fővárosi Főügyészség a dílereket jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja, mindkettőjükkel szemben fegyházbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozza - áll a közleményben.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint