A napilap cikke szerint folyik a Kispest és Angyalföld közötti távhővezeték építése, a munkáról a lakosság a BKK által bejelentett forgalomkorlátozás kapcsán is értesülhetett. Ez a Kispest-Angyalföld stratégiai hőkooperációs távvezeték északi 1-es szakasza, amely része a különálló hőkörzetek összekötését célzó hőgyűrűnek. A vezeték építése 2019 októberéig tart majd, a munka hat fő ütemből áll, amelynek során egyebek között az M1-es metró alatt is átvezetik a távhővezetéket.
A hőkörzetek összekapcsolásával több hőforrás kapcsolható be a rendszerbe, ezzel javítható az ellátásbiztonság, illetve a főváros eddig távhővel el nem látott belső területein is megnyílik a lehetőség távhőszolgáltatásra - közölte a társaság a napilappal. (Rezsicsökkentés: épp a legszegényebbeknek nem jut belőle.)
A társaság még ebben az évben szeretné megépíteni a Kispest-Angyalföld távvezeték déli szakaszát a Fertő utcától a Kőbányai úton lévő északi járműjavítóig, és ezzel együtt hőszolgáltatást biztosítani az Eiffel műhelyház működéséhez. Épül majd továbbá egy szintén stratégiai gerincvezeték a XIII. kerületi Tahi út - Tatai úton is. A kéménymentes belváros projekt keretében pedig lefektetik a Rác fürdőtől a Városház utcáig, vagyis az Erzsébet hídon átvezetve a belvárosi gerincvezeték első szakaszát is - olvasható a Világgazdaságban.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint