Fónagy János, aki Sebestyén László (Fidesz) miskolci országgyűlési képviselő meghívására tartott tájékoztatót a témáról, úgy fogalmazott, hogy a kormány a családok teherbíró képességét figyelembe véve döntött a rezsidíjak csökkentéséről.
A kormány szándékai szerint az elkövetkező egy-két hétben a palackos gáz ára mérséklődik, a továbbiakban pedig csökkenteni kívánják a víz- és csatornadíjakat, valamint a kommunális szemétszállítás és a kéményseprés díját - tette hozzá.
Az államtitkár megjegyezte, hogy a tízszázalékos rezsicsökkentésnek köszönhetően egy átlagos magyar család évente 70-90 ezer forintot takarít majd meg.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val