Júliusban 12 ezerrel több volt a 15-74 év közötti foglalkoztatottak száma, mint egy hónappal korábban, és 94 ezerrel több, mint 2020 júliusában. Az előző hónapban az áltagos havi foglalkoztatoti adat így 4 millió 704 ezer volt. Az adat még jobb a KSH által fő mutatóként használt háromhavi mozgóátlag alapján, mivel a május-júliusi időszakra az 4 millió 647 ezres foglalkoztatotti létszámot jelez, mely 62 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában volt. Az elsődleges munkaerőpiacon 75 ezerrel nőtt, a külföldön dolgozók körében 16 ezerrel csökkent a foglalkoztatottság. A közfoglalkoztatottak száma 2 ezerrel, 87 ezerre emelkedett.
A 15-64 évesek közül 4 millió 549 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 73,3 százalékos volt, 0,5 százalékponttal magasabb az előző háromhavi átlagnál és 1,8 százalékponttal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A 15-64 éves foglalkoztatottak számának 59 ezres éves emelkedése a munkanélküliek 29 ezres csökkenéséből és a munkaerőpiacon jelenlévő népesség létszámának 30 ezres emelkedéséből táplálkozott. A gazdaságilag inaktív népesség 106 ezerrel csökkent a korosztály lélekszámának 76 ezres csökkenésével együtt. A potenciális munkaerőtartalék 80 ezerrel 341 ezerre csökkent. A 15-24 éves fiatalok korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 268 ezer volt, foglalkoztatási rátájuk 0,6 százalékponttal, 27,2 százalékra csökkent. A legjobb munkavállalási korú 25-54 évesek körében a foglalkoztatási ráta 1,7 százalékponttal, 87,3 százalékra, míg az idősebb, 55-64 éves korosztályban 3,7 százalékponttal, 62,9 százalékra emelkedett.
A férfi foglalkoztatottak létszáma 26 ezerrel, 2 millió 425 ezerre, a foglalkoztatási rátájuk 1,7 százalékponttal, 78,2 százalékra nőtt. A nőknél a foglalkoztatottak létszáma 33 ezerrel, 2 millió 124 ezerre, a foglalkoztatási ráta 1,9 százalékponttal, 68,4 százalékra emelkedett.
Az idei évtől a gyed, gyese mellett dolgozókon túl azok is foglalkoztatottnak minősülnek a KSH által is alkalmazott uniós módszertan szerint, akik a gyermekgondozási ellátás igénybevétele előtt dolgoztak utoljára, a távollét idején pénzbeli juttatásban részesülnek, és azt követően visszatérhetnek korábbi munkahelyükre. Júniusban a gyed, gyese miatt tartósan távol lévők létszáma 143 ezer volt, 4 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
HR-konferencia a Napi.hu szervezésében
Mely ágazatokban lenne még indokolt a kötelező védőoltás bevezetése?
Többek között erről is szó lesz a szeptember 30-ai konferencián.
Legolvasottabb
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)