A politikus szerdán Budapesten, újságírók előtt kérdésre közölte: tudomása szerint a kormány a szerdai ülésén érdemben foglalkozott a témával.
A próbaüzem január végéig tart, vagyis még tíz napja van a kabinetnek a döntésekre - mondta.
A Fidesz-frakció az új szabályozás alapelveivel egyetért - közölte a képviselőcsoport vezetője, kiemelve, hogy az e-matricával az autósok csaknem hetven százaléka olcsóbban veheti igénybe az autópálya- és gyorsforgalmi úthálózatot, mint eddig. A fideszes politikus igazságosabbnak is nevezte az új rendszert.
"Azt gondolom, lesz néhány változtatás", és ezekkel együtt már a végleges rendszer kezdi meg működését február elsejétől - mondta Rogán Antal.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott