A jelentős munkaerőhiány miatt már nemcsak a diákokat várják a Balaton-partra, hanem a nyugdíjas munkavállalókat is. Somogyban is nagy az érdeklődés a nyugdíjasok számára ajánlott munkák iránt, sokan vállalnának munkát a következő három hónapban a vendéglátásban a magyar tenger mellett - írja a sonline.hu.
Nagy a munkaerőhiány a Balaton-parton, amit egyrészt diákokkal igyekeznek pótolni a vállalkozások, de az idén a nyugdíjasokat is bevonjuk a három hónapos szezonba - mondta Dakó Roland, a Déli Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet régióvezetője a lapnak. Állítása szerint már közel száz somogyi nyugdíjas jelentkezett munkára. Szerteágazó, hogy milyen feladatokat vállalnak: a takarító, a konyhai kisegítő, a felszolgáló és a recepciós munkakör is.
Dákó a portálnak azt mondta, hogy kedvező a fogadtatás a balatoni cégek részéről is, lévén a nyugdíjas szövetkezeten keresztül kedvezőbb az adózás, csak tizenöt százalék személyi jövedelem adót kell megfizetni a bér után, s már bruttó 900 forintos órabérnél is többet megkereshetnek a munkavállalók. A szálláshely is megoldható: mert bár több jelentkezőnek is van nyaralója a Balaton mellett, de akiknek nincs ilyen lehetőségük, a vállalkozások segítenek a megoldásban az eddigi tapasztalatok alapján.
Az alacsony nyugdíjú idősek közül egyre többen próbálnak a munka világába való visszatéréssel plusz bevételt szerezni. Az adatok alapján már 25 ezren tehettek így.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak