A parlament honlapján elérhető napirendi javaslat alapján az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Ezt követően kerülnek ismét terítékre az államfő által visszaküldött, az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő törvénymódosítások. A parlament előbb megvitatja a törvényalkotási bizottság előterjesztéshez benyújtott jelentését és módosító javaslatait, majd a képviselők ismét szavaznak a kétharmados támogatást igénylő indítványról - adta hírül az MTI.
Áder János köztársasági elnök múlt csütörtökön azt követően küldte vissza az Országgyűlésnek a két nappal korábban elfogadott jogszabályt, hogy a parlament nem fogadta el a törvényalkotási bizottság összegző módosító indítványát, amely több, megalapozott kifogást orvosolt volna. Az államfő szerint a törvény kiemelt célja a közigazgatási eljárásokra vonatkozó egységes, és az alaptörvénnyel összhangban álló bírói joggyakorlat kialakítása, ami feltétlenül igényli az igazságszolgáltatásban dolgozók anyagi és egyéb megbecsülését, ezt azonban az elfogadott jogszabály nem teszi lehetővé.
Kapcsolódó
A határozathozatal után interpellációk, azonnali kérdések és kérdések következnek.
Az Országgyűlés - várhatóan utolsó - idei ülése napirend utáni felszólalásokkal zárul.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?