Vasárnap gyengén felhős, napos idő várható, az ország déli, illetve keleti kétharmadára összpontosulnak a felhők. Az északi, északkeleti szél megélénkül, összességében többfelé lesz erős. Vasárnap a Dunántúli-középhegységben, a Balaton mellett viharos széllökések is lehetnek - olvasható az OMSZ vasárnap estig szóló előrejelzésében.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és -12 fok között alakul, de a hóval borított, szélcsendes, átmenetileg derült részeken -15 foknál is hidegebb lehet.
Kapcsolódó
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap -2 és +3 fok körül alakul. Ugyan jórészt mindenütt pozitív tartományban alakul majd a hőmérséklet, de az erős szél sokat ront majd a hőérzetünkön.
Figyelmeztetés exrtém hideg miatt
Az OMSZ ugyanakkor vasárnap éjfélig figyelmeztetést is adott ki extrém hideg miatt, miután szombaton és vasárnap a legalacsonyabb hőmérséklet az Északi-középhegységben és elsősorban Jász-Nagykun-Szolnok megye északi szélcsendes, hóval fedett tájain alakul -15 fok körül, leginkább az Északi-középhegység fagyzugos területein helyenként -20 fok alatt.
Szombat este a Nyugat-Dunántúlon illetve a szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán északkeleten kisebb hózáporok kialakulnak, de csak jelentéktelen mennyiségű friss hó valószínű.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük