Meglehetősen egyöntetűek a magyarok várakozásai 2012-vel kapcsolatban: a Randstad Workmonitor adatai alapján a munkavállalók nagy többsége az anyagi helyzete romlásával számol. A felmérésben megkérdezettek 70 százaléka szerint az idei év pénzügyi nehézségeket hozott annak a cégnek, ahol dolgozik, de 69 százalék szerint a helyzet 2012-ben tovább romlik majd.
A felmérés résztvevőinek nagy része ezzel összefüggésben sem fizetésemelésre, sem a béren kívüli juttatások növelésére nem számít. A megkérdezettek 80 százaléka mondta azt, hogy valószínűleg nem fogják megemelni a bérét az év végén, és csak 5 százalék volt teljesen biztos a fizetésemelésben. Az egyéb juttatások tekintetében hasonló a helyzet, azonban az év végi prémiumokkal kapcsolatban kicsit optimistábbak vagyunk: csaknem a munkavállalók harmada nyilatkozott úgy, hogy előre láthatóan kap majd valamilyen bónuszt.
A régióban mi vagyunk a legpesszimistábbak
A régió többi országában a magyaroknál valamivel bizakodóbbak a munkavállalók: fizetésemelésre Lengyelországban a megkérdezettek 32, Szlovákiában pedig 39 százaléka számít. A lengyeleknél 59 százalék nyilatkozott úgy, hogy az egyéb juttatásai is növekedni fognak, igaz, ők többé-kevésbé semlegesen ítélik meg a jövő évi gazdasági helyzetet. A magyar adatok leginkább a cseh eredményekhez hasonlóak: ott 60 százalék számol jövőre több pénzügyi nehézséggel, és csak 21 százalék remél fizetésemelést. Ugyanakkor Csehországban is több mint 40 százalék mondta azt, hogy számít az év végi prémiumra.
Csak a pénz miatt mennénk külföldre
A felmérésben többek között azt is megkérdezték a munkavállalóktól, hogy elköltöznének-e - akár külföldre is -, ha több lenne a fizetésük. A magyarok közül 57,5 százalék válaszolt igennel erre a kérdésre, míg a szlovákoknál és a lengyeleknél 52, a cseheknél pedig csak 39 százalék tűnik mobilisnak, ha több pénzről van szó. A magyarok közül azonban csak 21 százalék vállalná a költözést akkor, ha jobb munkát kapna ugyan, de a fizetése változatlan maradna.
Az adatok alapján azt mondhatjuk, hogy minket elsősorban a magasabb fizetés motivál a külföldi munkavállalásra. Amennyiben a bérek között nem lenne különbség, a magyarok közül viszonylag kevesen hagynák el szülőföldjüket - mondta Sinka Edina, a Randstad Hungary operációs vezetője.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják