A baloldali, liberális pártok valamivel erősebbek a nagyvárosokban, mint országosan, a Jobbik pedig sehol sem kapott több szavazatot, mint a demokratikus ellenzék.
Ugyan a legtöbb listás szavazatot a megyei jogú városokban is a Fidesz-KDNP listája kapta, az összességében 43 százalékos eredmény azonban valamelyest elmarad az országosan elért 47 százaléktól. A kormánypártok hat megyei jogú városban is (Szeged, Dunaújváros, Tatabánya, Pécs, Szolnok, Miskolc) 40 százalék alatti eredményt értek el, és sehol sem szereztek abszolút többséget.
A megyei jogú városokban a baloldali, liberális ellenzéken belül - Budapesthez hasonlóan - a "régi" baloldal a dominánsabb, de vannak olyan nagyvárosok - például Kecskemét és Hódmezővásárhely -, ahol az LMP és a Momentum együttes támogatottsága nem sokkal marad el az MSZP-Párbeszéd, a DK és az Együtt aggregált támogatottságától.
Az országos eredményhez hasonlóan a Jobbik a megyei jogú városokban is a listás szavazatok 20 százalékát szerezte meg. A választási eredményekből látszik, hogy a Jobbik inkább a korábban a baloldalinak tartott városokban áll jobban, míg a hagyományosan konzervatív városokban - például Győrben és Sopronban - gyengébben. A legjobb eredményt Dunaújvárosban érték el, de viszonylag jól szerepeltek Miskolcon és Tatabányán is.
Összességében látható az is, hogy
nem létezik olyan, hogy átlagos megyei jogú város.
Míg Szegeden, Pécsen vagy Dunaújvárosban az ellenzéknek komoly esélye lehet a győzelemre, addig például Sopronban, Szombathelyen vagy Győrben kifejezetten nehéz feladat utolérni a Fidesz-KDNP-t, amely ezeken a településeken önmagához képest is magas támogatottsággal rendelkezik.
A kép forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni