A magyar nyugdíjrendszer annyiban jól működik, hogy aki végigdolgozza a negyven évet, az a keresetéhez képest viszonylag jó nyugdíjat kap. Ugyanakkor fontos az öngondoskodás is, aki ezt választja, annak több lehetősége is van: aki nem akar ezzel sokat foglalkozni, az választhatja a nyugdíjpénztárt, mások pedig nyithatnak egy nyugdíj-előtakarékossági számlát, és a legújabb lehetőség az üzleti biztosítóval kötött nyugdíjbiztosítás - sorolta.
A magyarok 60 százaléka egyáltalán nem tesz félre, nem takarít meg öregkorára, 36-40 éves korban a lakosság 67 százaléka még semmilyen nyugdíjcélú megtakarítással nem rendelkezik - derült ki az Union Biztosító felméréséből. A 700 ember megkérdezésével készült kutatás eredményeiből kitűnik, hogy minden harmadik magyar arra számít, a megélhetésért nyugdíjas korában is dolgoznia kell majd. A megkérdezettek 40 százaléka arra számít, hogy időskori nyugdíjként a jelenlegi fizetésének kevesebb mint felét kapja majd kézhez.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Leállt az M3-as metró