A Jobbik nem tudják kifizetni az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által megállapított 331 millió forintot, ezért közösségi pénzgyűjtést indítanak. Minderről Vona Gábor, a Jobbik elnöke számolt be az ATV Egyenes Beszéd című műsorában számolt be csütörtökön. Most a párt kijött az első nap eredményével: csütörtök estétől péntek reggelig 1112 embertől összese 8 970 094 forintnyi pénzadomány érkezett - írja az Index.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerdán jelentette be, hogy a Jobbik 2017 első félévében 331 millió 660 ezer forint összegben tiltott támogatást fogadott el. Ez arra vonatkozhat, hogy kedvezményesen kaptak plakáthelyeket Simicska Lajostól. Ezt a párt az ÁSZ felhívásától számított 15 napon belül köteles befizetni a központi költségvetésnek. Emellett ugyanennyivel csökkentené a párt központi költségvetésből juttatott támogatását a Magyar Államkincstár is. Ez így összesen 662 millió forintot jelent.
Vona Gábor szerint ez nem egy jogi, törvényességi, hanem pusztán politikai vita, amiben le akarják darálni a Jobbikot. Szerinte statáriális döntésről van szó, mert semmilyen fellebbviteli fórumra nincs lehetőségük az ÁSZ döntése ellen.
Fotó: Shutterstock
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Veszélyben Trump támogatottsága, 700 bevándorlási ügynököt vonnak ki Minnesotából
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el